Az ilyen bolondnak joga volt ahhoz, hogy megmondja az igazságot a királyoknak és a hercegeknek, még akkor is, ha az keserű volt. Ha ugyanis az igazság keserű volt, akkor egyszerően csak annyit fűztek hozzá: ,,Hiszen ő bolond!”
Egyszer a király olyan ezüst bolondpálcát adott bolondjának, amelynek végén arany harangocska hintázott. Majd ezt mondta:
– Az biztos, hogy te vagy a legnagyobb bolond, aki csak létezik a világon. De ha egyszer mégis találkozol olyan emberrel, aki még nálad is nagyobb bolond, add tovább neki ezt a pálcát.
A bolond éveken át hordozta magával a pálcát. Egy napon aztán megtudta, hogy haldoklik a király. Csendesen bement a betegszobába és így szólt:
– Király, hallom, nagy útra akarsz indulni.
– Nem akarok – válaszolt a király –, hanem kell!
– Bizonyára hamarosan visszatérsz.
– Nem. – sóhajtott a király – Abból az országból, ahová én utazom, nincs visszatérés.
– No, akkor viszont bizonyára régen előkészítetted az utazást. Remélem, gondoskodtál arról, hogy abban az országban, ahonnan nincs visszatérés, királyi módon fogadjanak.
A király a fejét rázta.
– Ezt elmulasztottam. Sosem volt időm arra, hogy előkészítsem ezt az utazást.
– Ó, akkor te valószínőleg nem tudtad, hogy majd egyszer el kell indulnod erre az útra!
– Már régóta tudtam. De, – mint mondtam – sosem volt időm, hogy megtegyem a helyes előkészületeket.
A bolond ekkor csendesen letette pálcáját a király ágyára és így szólt:
– Azt parancsoltad nekem, hogy annak adjam tovább ezt a pálcát, aki még nálam is nagyobb bolond. Király, fogd a pálcát! Te tudtad, hogy át kell menned az örökkévalóságba, és hogy onnan nincs visszatérés. Ennek ellenére nem törődtél azzal, hogy megnyíljanak neked az örök hajlékok.
Király, te vagy a legnagyobb bolond!

www.laudetur.hu