Máriapócsi Cursillo
Máriapócsi Cursillo
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linktár
 
Számláló
Indulás: 2010-01-01
 
Katolikus média




 
Hírek, információk
Hírek, információk : Beszámoló a Cursillós lelkigyakorlatról

Beszámoló a Cursillós lelkigyakorlatról

Hajós Gréta   2010.09.17. 11:29

2010. szeptember 3-5 között cursillos lelkigyakorlatra jöttünk össze
Máriapócson.


 

A 40 résztvevő Kiss Attila atya vezetésével, a Jézus ima,
házasság, család témákról elmélkedett, beszélgetett.
Az Istennel való kapcsolat négy szintjéből hárommal foglalkoztunk: az
egyén és Isten kapcsolata volt az első, majd a házasságban megélt
Istenkapcsolat, végül a családban megélt Istenkapcsolatról volt szó. A
nagyobb közösségekben megélt Istenkapcsolat (egyházközség, illetve az
Egyház) témája egy következő alkalomra maradt.
Attila atya több gondolatot idézett Carlo Carretto könyvéből.
A megfogyatkozott társasággal szombat este egy kötetlenebb beszélgetés
után csatlakoztunk a Hajdúdorogról Máriapócsra érkező zarándokokhoz,
és együtt imádkoztuk el velük a parakliszt Püspök atya vezetésével.
Vasárnap a felújított bazilikában vettünk részt liturgián, melyen
Kapin atya építő gondolatait hallhattuk.

 

Az előadás anyaga ide kattintva letölthető

 
Kapcsolat

Híreket, információkat, öteleteket, javaslatokat az alábbi címre várunk:

[email protected]

 
Naptár
2026. Március
HKSCPSV
23
24
25
26
27
28
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Képek 2016

Keresztút a Császtán 2016

VIII. Szent László napi Ultreya Edelény 2016.06.25.

Kersztút a Császtán 2017.

XI. Szent László napi Ultreya Edelény 2019.06.29.

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE